Új törvényes fizetőeszközt vezetnek be Utahban

Utah az első amerikai állam, amelyben – a tetemes államadósság elleni tiltakozásképpen – június 1-jétől a dollár mellett ismét érvényes fizetőeszközzé teszik meg az aranyat és az ezüstöt.

Aranytömb és aranyérmék

Aranytömb és aranyérmék

Az állam által kibocsátott nemesfém-érmék árusítása a vonatkozó, májusban elfogadott törvény értelmében mentességet élvez a tőkenyereség-adó alól. A jövő hónap elején nyit az Egyesült Államok első arany- és ezüstmegőrzője, amely a letétek értéke alapján a betétihez hasonló elven működő bankkártyákat bocsát majd ki.

Az arany fizetőeszközre való visszatérés ötletgazdája Brad Galvez, Utah állam republikánus kormányzója, aki így akart tiltakozni a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Bank politikája ellen, amelynek következtében egyre több amerikai veszíti el a dollárba vetett bizodalmát. Galvez szerint az amerikai kormányzati adósság miatt hátat kell fordítani a zöldhasúnak és inkább aranyban és ezüstben kell fizetni.

A törvény nem a dollár aranyfedezetéhez való visszatérést célozza, ami tökéletesen anakronisztikus és reménytelen lenne, csak egy újfajta fizetési lehetőséget, egy “alternatív valutát” biztosít az emberek számára. A jogszabály azt sem írja elő a kereskedőknek, hogy akár névértéken (unciánként 50 dollárért), akár piaci értéken (unciánként csaknem 1500 dollárért) kötelezően beváltsák az érméket.

Május elején Minnesota bizottságot állított fel annak tanulmányozására, hogy utahi mintára törvényes fizetőeszközzé tegye-e az aranyat és az ezüstöt, s 11 másik tagállamban is fontolóra vettek hasonló a lépéseket. A utahi kormányzó több társával egyetemben amellett lobbizik, hogy a washingtoni kongresszus törölje el az aranypénzek használatát korlátozó adókat.
Pénzügyi elemzők valószínűnek tartják, hogy az Amerika növekvő államadóssága és más országok államcsőd-közeli helyzete tovább ösztönözheti majd a megtakarítások nemesfémeke történő befektetését.

Az Egyesült Államok és más országok a második világháború pénznyomtatási kényszere miatt tértek el az aranystandardtól. Korábban, a Nagy Gazdasági Válság idején Franklin D. Roosevelt elnök, a felhalmozást (és az ezzel járó készlethiányt) megakadályozandó, gyakorlatilag betiltatta a nemesfémek fizetőeszközként való alkalmazását.
1971-ben Richard Nixon elnök szakított végképp a dollár aranyfedezetével. 15 évvel később az amerikai pénzverdében a befektetési lehetőségek bővítésére elkezdték ugyan gyártani az Amerikai Sas érméket, ám ezekre a szövetségi kormány tőkenyereség-adót vetett ki.

Az arany országos fizetőeszközként való használatának ellenzői szerint lépés megnövelné az infláció veszélyét és destabilizálná a nemzetközi piacokat, mert akadályozná, hogy a kormány rugalmasan árfolyam-politikát folytathasson. A támogatók szerint viszont az aranystandard csak növelné az dollár iráni bizalmat.

Both comments and pings are currently closed.

Hozzászólások lezárva.


©2000-2017 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.