Felhozzák a világ legnagyobb ezüstkincsét

Egy amerikai cég rábukkant az Atlanti-óceánban a második világháborúban németek által elsüllyesztett teherhajóra, amelynek rakterében 200 tonna ezüst volt. Az SS Gairsoppát 1941-ben torpedózta meg egy német tengeralattjáró, és a 85 főnyi legénységből mindössze egy személy ért szerencsésen partot.

Az elsüllyedt kincs egy része

Az elsüllyedt kincs egy része

A közel 150 millió brit font (mintegy 50 milliárd forint) értékű rakomány a legnagyobb mennyiségű nemesfém, amelyet valaha felfedeztek a tengereken. A roncsra az Odyssey Marine cég bukkant rá, és a brit közlekedési minisztériummal kötött megállapodás értelmében a kincs értékének nyolcvan százalékát kapja a cég.

A hajó Indiából tért vissza Nagy-Britanniába, de a viharos vizeken kifogyóban volt az üzemanyaga ezért az ír Galway felé vette útját, amikor a német tengeralattjáró kiszemelte. Bár 32 személynek sikerült mentőcsónakba szállnia, mindössze három matróz tudta megközelíteni két hét múlva az ír partokat; a partraszállással viszont már csak egyiküknek volt szerencséje. A tengerész 1992-ben hunyt el.

A roncsot a nyáron találták meg közel 4700 méter mélységben, 300 mérföldre az ír partoktól, azonban csak a múlt héten erősítették meg, hogy az SS Gairsoppáról van szó.

A Gairsoppa egy rézből készült része jó állapotban

A Gairsoppa egy rézből készült része jó állapotban

Az amerikai cég egyik vezetője, Andrew Craig elmondta, „elvégeztük a projekt első szakaszát, meghatároztuk a roncs helyét és azonosítottuk. Most keményen dolgozunk a felhozatal megtervezésén.”

Mivel a hajó a tengerfenéken nem borult oldalára, és a rakomány is könnyen megközelíthető, várhatóan az ezüstöt távirányítású robotokkal hozzák majd a felszínre. A munkálatokat legkorábban 2012 tavaszán kezdhetik meg.

Az ezüst részben magán-, részben állami vagyon; a Lloyd biztosítási társaság archív irataiból próbálják kideríteni a tulajdonosokat. Szakértők szerint tekintettel a hajó korára és a tengerfenék mélységére valószínűtlen, hogy emberi maradványokat is találnának rajta.

Ezüst pénzek mentése a roncsból:

A SS Gairsoppa roncsa

MTI

Both comments and pings are currently closed.

Hozzászólások lezárva.


©2000-2017 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.