Domitianus – a “császár” aki átírja a történelmet

Domitianusról nagyon kevés írott forrás maradt fenn, egyes kutatók még a létezését is vitatták. 2003 áprilisában, Angliában Chalgrove-ban egy korsóban 5000 római kori érme között találta meg Domitianus antoniniusát egy amatőr fémkeresős. Az érme valódisága minden kétségen felül áll. Az érme történelmi bizonyítékul szolgál Domitianus létezésére, a birodalmi trónigényére a 270-es évek elején. Valószínűleg a Gall Birodalom trónját foglalta el.

Domitianus antoniniusa

Domitianus antoniniusa


Két korabeli forrás említi Domitianust, de egyik sem úgy, mint rebellis ellencsászárt. A hivatalos római forrás, mint zsarnokot említi. Egy bizánci történetíró Zosimus említi, hogy egy bizonyos Domitianust hazaárulásért elítéltek Aurelianus császár /270-275/ idején. Egy másik, kevésbé megbízható forrás a Historia Augusta említi, hogy egy ilyen nevű magas rangú katonatiszt részt vett egy katonai lázadásban. Összesen ennyi írott forrás áll rendelkezésre Domitianusról, az érme azonban meggyőző bizonyíték létezésére.
Egy másik Domitianus érme is előkerült, az 1900-ban a francia Loire völgyében, de mivel ez akkor ismeretlen, unikális ritkaság volt, modern hamisítványnak vélték. Később egy francia múzeumban nyoma veszett, de a közelmúltban megtalálták. A két változat megegyezik, ami végső, megkérdőjelezhetetlen bizonyítékul szolgál Domitianus létezésére.

A Gall Birodalom nevét a Római Birodalom egykori tartományáról kapta a nevét, miután a Birodalom legnagyobb megaláztatását követően levált róla. 260-ban Valerian császár perzsa fogságba esett, ahol a perzsa uralkodó
lábzsámolyként használta, majd megölette, ezután kitömték és kiakasztották zoroaszteri templom kapujára. Ez volt a jel a lázadásra, Gallia önállósodására. Az első gall császár Postumus volt, a főváros pedig Trier lett. Gallia magába foglalta a mai Franciaországot, elfoglalták Britanniát és az Ibériai-félszigetet is. Feltehetőleg Trierben verték Domitianus érméjét.

269 nagyon mozgalmas év volt Galliában. Postumus után három trónkövetelő is akadt, akik közül Victorinus /269-71/ lett az uralkodó. Valószínűleg Domitianus is részt vett Victorinus meggyilkolásában, majd magához vette a hatalmat és a verde feletti ellenőrzést is. Domitianust Tetricus /271-274/ taszította le a trónról, bár erről nem maradtak fenn írott források. Tetricus később konfrontálódott Aureliannal, aki árulásért megölette Domitianust.

Numismatics Hungary

Both comments and pings are currently closed.

Hozzászólások lezárva.


©2000-2017 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.