A hónap pénze: Buda város denár 1339-1342 között

A hónap pénze: Ag denár, Buda város önálló verete 1339-1342 között

Előlap: +LIBERTAS  BVDEnSIV, koronás sisakból kiemelkedő strucc Hátlap: vár három toronnyal, fent delfin Referencia: Huszár 506, Pohl 105

Buda város denár

Buda város pénzverése:

Buda város Károly Róbert és Nagy Lajos idején 1311-1355 között önálló pénzkibocsájtási joggal rendelkezett. A körirattal rendelkező típusokban megjelenik Buda neve, az éremképeken pedig gyakran szerepel Buda címer a vár. Három különböző körirat típust ismerünk:  MONETA, CIVITAS és LIBERTAS BUDENSIV/m/.  Négy típusnál ismert a várkapus ábrázolás, amely Buda város címere volt. Az első ismert pecsét Buda címerével 1329-ből való, ezen az Árpád-korban használt pólyás címer, illetve az új várkapus címer is megjelenik. Károly Róbert 1311-ben erősítette meg a város korábbi kiváltságait, feltételezhetően ekkor változott meg a címer is. A budai denárokon ez a címer látható, így datálásuk az 1311 utáni időszakra tehető. Okleveles forrás nem maradt fent a budai pénzverésről, így többek megkérdőjelezték a kibocsátás önálló jellegét. Érveik szerint Buda a kamaraispánok számára verte a pénzt, illetve a jó minőségű veretek mintául szolgáltak a többi verdének, ezért is jelölték meg körirattal. Huszár szerint ez két érvvel is cáfolható.  Több forrás is említi, hogy budai mintára kell egységesen verni a pénzeket az összes pénzverő kamarában.  Ez azt jelenti, hogy a Budán kivert állami veretű denárok ugyanolyan éremképpel jelentek meg, mint a többi verdéből származó darabok. A budai verdejelű darabok teljesen más éremképpel rendelkeznek, mint a budai városi veretek. A másik ok a Moneta Budensium körirat, magyarul a „budaiak pénze”, amely kétséget kizárólag önálló pénzverést jelent.  A legkülönlegesebb budai denár, a képen látható típus. A Libertas körirat, illetve a vár feletti delfin is csak ezen a típuson található meg. A Libertas felirat vásártartási jogra vagy árumegállítói jogra vonatkozhat. Vásárjogot már IV.Bélától kapott Buda, Zsigmond király pedig 1405. évi I. törvénye megszüntette az árumegállításra vonatkozó kiváltságot, amit Libertas néven volt említve. A vár feletti delfin a kereskedelmi szabadságot szimbolizálta, ami szintén arra utal, hogy az árumegállításra kapott joggal függ össze ez a kibocsátás. Ez a denár minden bizonnyal emlékpénz jellegű volt, az autonóm Buda kereskedelmi szabadságának elnyerése alkalmából.

Forrás: Huszár Lajos: A budai pénzverés a középkorban /1958/

Both comments and pings are currently closed.

Hozzászólások lezárva.


©2000-2024 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.