Élete
A megvakíttatott Vazul fiai, András, Béla és Levente a Lengyel Királyságba menekültek, ahol Béla /a későbbi I.Béla király/ és Richeza lengyel hercegnő házasságot kötöttek. Még a száműzetés alatt született meg második gyermekükként László 1046. június 27-én. András trónra jutását követő időben tért haza Béla és családja. Ifjú korában családi trónviszályok árnyékolták be az ország életét.
A XI. században még nem volt teljesen elfogadott és egyértelmű, hogy az uralkodó leszármazottjai öröklik közvetlenül a trónt. Béla és László is bár elismerte 1057-ben Salamonnak, I. András fiának jogát a trónra, de két évvel később Béla már trónkövetelőként lépett fel, fiai Géza és László támogatásával. Apjuk, I.Béla /1060-1063/ halála után ismét Lengyelországba tértek vissza, majd Salamonnal, annak trónra kerülése után kiegyeztek az új királlyal, mely egyezség során mindketten dukátust kaptak. A kapott hercegségek lefedték az ország területének harmadát. Ezután egy ideig jó kapcsolatot ápoltak egymással, a két herceg hadjárataiban is támogatta Salamont. Ebből az időből ered a monda, mely szerint László legyőzi a kun vitézt a Kerlés melletti csatában. 1068-ban Doboka megyében Kerlés mellett az úzokat a Salamon, Géza és László által vezetett egyesített magyar seregek legyőzik.
Később ismét kiéleződött a viszony Géza és Salamon között, döntő ütközetre került sor Mogyoródnál, ahol Salamon vereséget szenvedett Géza és László hadaitól, majd nyugatra menekült. Megnyílt az út Géza trónralépése előtt. Rövid, 1074-1077 között tartó uralkodását követően VII.Gergely pápa támogatásával 1077-ben Magyarország királyává választották Lászlót. Uralkodása elejét meghatározta a Salamonnal való csatározás a trónért. IV.Henrik német-római császár támogatását élvező Salamon Moson megyébe ágyazta be magát, az országot is felajánlotta hűbérül a császárnak. László 1078 körül feleségül vette Adelhaidot, Rudolf sváb herceg leányát, aki IV.Henrik ellenkirálya volt 1077-1080 között. Ebből a házasságból három leánygyermek született, közülük név szerint Piroskát ismerjük, aki II.Koménosz bizánci császár felesége lett. 1081-ben Salamon hivatalosan is lemondott a trónról, ezután visszakerültek a koronázási jelvények az uralkodóhoz, a hagyomány szerint Lászlót ekkor újra megkoronázták. Ezt követően nyílt lehetősége külpolitikája megvalósítására. Nem volt rá veszéllyel immár IV.Henrik és pápától is eltávolodott, lévén Róma a pápai hűbért várta el a támogatásért cserébe, László erre azonban nem volt hajlandó. A magyar királyság első hódító háborúja fűződik Lászlóhoz: 1091-ben nővére, a horvát király özvegyének hívására megszállta először Szlavóniát, majd Horvátországot is. Élete végén a keresztes hadjárat gondolatának egyik fő támogatója lett, de nem érte meg az első hadjáratot, 1095. július 29-én elhunyt. Somogyvárott temették el, innen vitték át a testét Nagyváradra. Szentté 1192-ben avatták.
Pénzverés a XI.századi Magyarországon
Az ókorig visszavezethető legrégibb pénzverés a kalapáccsal történő kézi verés volt. Ennek az volt a lényege, hogy két különálló, henger formájú verőtőbe belevésték az éremképet. Az alsó verőtövet rögzítették, lehetett fa, üllő, vagy abroncs is ahová szilárdan kapaszkodott a verőtő. Erre az alsó verőtőre helyezték a az éremlapkát amit előzetesen körbevágtak, majd erre került rá a felső verőtő amit vagy fogóval tartott egy segéd, esetleg a pénzverőmester kézzel tartotta. Erőteljes kalapácsütéssel került rá a negatív vésetű verőtövekről a pozitív éremkép a lapkára. Ez a fajta technika egészen a XV. század végéig fennmaradt.
Az éremkép kialakítására ebből az időből kétfajta technika ismert: a vésés és a poncolás. Utóbbi jellemzi a magyar pénzverést a XI.században, melynek eredete a honfoglalás előtti időkig nyúlik vissza. A pénzverésért felelős mester ponctűket készít, melyek különböző formájúak. Kör, ék, vonal, félhold a legjellemzőbbek. Ezeknek a ponctűknek a használatával ütötte be a verőtőbe az éremképet. A beütéskor sorjás kitüremkedés keletkezett melyet reszelővel tüntetett el, emiatt a verőtövön párhuzamos vájatok keletkeztek, mely az éremképen is megjelent.
Pénzláb
A középkorban Európában, így Magyarországon is egy meghatározott pénzláb alapján verték a pénzeket. Al Marco, azaz márkánként. Ez annyit tett, hogy egy pénzverési alapsúly -Európában számos ilyen létezett- alapján kerültek kiverésre a pénzek. A Magyarországon ekkor használt alapsúly a karoling font volt, ami 408 gramm súlyú volt. Ebből a karoling korban 240 db, 1.7 gramm átlagsúlyú denárt vertek ki. A XI.századi Magyarországon ennek a a fele volt a denárok átlagsúlya. Emiatt Hóman Bálint a kor pénzeit obolusnak nevezi. Ennek ellentmond Szent László három törvénykönyve mely szerint a pénzeket denar, illetve nummus /aprópénz/ néven említik. Érdekesség a korabeli pénzek finomságának megállapítása. Manapság százalékban, karátban mérjük a finomságot, a XI.században égetési fokkal. Egy tizedéig égetett ezüst /argentum decime combustions/ annyit jelentett, hogy 9 rész ezüstöt és 1 rész nemtelen fémet /pl. rezet/ tartalmazott.
Szent László pénzverése
László 19 évig tartó uralkodása alatt 10 különböző pénzt veretett. Érméit a kutatók elég későn ismerték fel. A XVIII.század közepén megjelent leírásokban még egyetlen pénzét sem ismerték, Schöenviesner 1801-ben már 6 típust jegyzett le, Weszerle József hatalmas gyűjtésében már 9 példányt ír le, míg az utolsót Érdy János közölte le 1865-ben. A kibocsátott 10 típus azt jelentette, hogy kétévente megújult a pénz, azaz le kellett cserélni. A XI.században nyugati mintára a magyar királyság is bevezette, a periodikus pénzújítás rendszerét. Adott időszakon belül, László esetében kétévente be kellett váltani a pénzt, amely illeték levonással járt, ami a kincstár egyik legfőbb bevételi forrása volt. Ez a haszon, ún. kamarahaszna /lucrum camerae/ akár az uralkodó jövedelmének a negyedét is kitehette. Ez igen komoly inflációs veszélyt is magában hordozott. Addig amíg a beváltott pénz értéke megegyezett a régivel, addig csak illetéket kellett fizetni. Viszont az uralkodók gyakran nyúltak a pénzrontás eszközéhez, azaz csökkentett súlyú volt az új pénz, vagy gyengébb finomságú volt. László esetében nem beszélhetünk pénzrontásról, ami az akkori Európát már igencsak megfertőzte. Pénzeinek súlya, finomsága mutatja, kizárólag a váltási illeték költsége jelent meg a beváltáskor. Sőt a pénzláb javítására is felhasználta az ebből keletkező bevételeket, hiszen egyes pénzei súlya nagyobb volt az előzőleg forgalomban lévőknél. Nála figyelhető meg utoljára a XI.században a jó minőségű, megfelelő súlyú pénz, talán nem véletlen, hogy a numizmatikában Árpád-házzal foglalkozó gyűjtők kiemelten kedvelik László vereteit. Egy alkalommal fordult elő László uralkodása alatt, hogy a megcsappant kincstári bevételeket a pénzrontás eszközével egészítse ki. Ez sem saját hasznára történt hanem a háborúval járó extra kiadásokat fedezte vele, majd visszatért a régi pénzlábhoz és finomsághoz. 1091-ben a horvátországi hadjárat idején kibocsátott pénznél fordul elő, hogy 10%-kal kisebb átlagsúlyú a korábbinál, finomsága azonban megegyezett. László alatt terjedt el az országban a pénzgazdálkodás, ezt bizonyítja a már említett három törvénye, ahol is a büntetéseket már nem tinóban fejezték ki, hanem pénzben. Az első Törvénykönyv 42. tc. pedig rögzíti a kor egyetlen aranypénzéhez való viszonyt, mely szerint 1 bizánci arany 40 denárt ért.
Szent László pénzei Huszár Lajos kormeghatározási sorrendje alapján:
Huszár 21
Hagyományosan első veretnek tekinthető. Béla és Géza pénzeinek stílusában készült, előlapján +LADISLAVSREX körirat, hátlapján: +ANONAI.
Átlagsúlya 0,60g, kiverési súlya 0,63g, finomsága 88,5%.
Huszár 22
Átlagsúlya 0,70g, kiverési súlya 0,73g, finomsága 88.2%
Huszár 23
Átlagsúlya 0,71g, kiverési súlya 0.75g, finomsága 91,4%
Huszár 24
Átlagsúlya 0,65g, kiverési súlya 0,68g, finomsága 91.2%
Huszár 25
Átlagsúlya 0,63g, kiverési súlya 0.66g, finomsága 91,11%
Huszár 26
Átlagsúlya 0,86g, kiverési súlya 0,90g, finomsága 89.53%
Huszár 27
Átlagsúlya 0,79g, kiverési súlya 0,83g, finomsága 87.8%
Huszár 28
Átlagsúlya 0,70g, kiverési súlya 0,74g, finomsága 85%
Huszár 29
Átlagsúlya 0,77g, kiverési súlya 0,81g, finomsága 85.3%
Huszár 30
Átlagsúlya 0,66g, kiverési súlya 0,69g, finomsága 87.52%
Felhasznált irodalom:
Rádóczi Gyula: I.László pénzeinek korrendi meghatározása metrológiai alapon /Az Érem 1968/45-45 4-6.o./
Dr.Unger Emil: Magyar Éremhatározó I.
Huszár Lajos: Münzkatalog Ungarn
Kovács László: A kora Árpád-kori pénzverésről
Felhasznált képek jegyzéke:
Képes krónika