Címke: ‘aukció’

Minden idők legdrágább pennyje

Rekordokat hozott a január az amerikai numizmatikai árveréseken. Az árak és a licitálók száma is jelzi, hogy e tárgyak iránt nő az érdeklődés. Az új gyűjtők mellett a régiek a „piacfriss” érméket keresik, ezekkel szeretnék kiegészíteni kollekciójukat.

Ritka kanadai egycentes kerül aukcióra

Eredeti értéke harmincmilliószorosát reméli egy régi kanadai egycentesért (penny) a New York-i Heritage Auctions Aukciósház.

Tízmillió dollárért kelt el egy ritka 1794-es ezüstdollár (video)

Kicsit megkésve számolunk be honlapunkon róla, hogy idén januárban rekordnak számító tízmillió dollárért (pontosan 10 016 875 dollár) – 2,2 milliárd forintnyi összegért – cserélt gazdát egy New York-i árverésen egy ritka, 1794-es ezüstdollár, amelyről szakértők úgy vélik, hogy fajtájának első darabjaként kerülhetett ki az amerikai pénzverdéből.

1,8 millió dollárért kelt el egy 1873-as egy dime

Csaknem kétmillió dollárt fizetett ki egy ismeretlen gyűjtő egy 1873-as egy dime-ért egy philadelphiai árverésen augusztusban.

Több mint hétmillió dollárért kelt el a dublon

Egy 1787-ben vert, igen ritka dublon (régi spanyol aranypénz) 7,4 millió dollárért (1,6 milliárd forint) talált új gazdára az Egyesült Államokban még tavaly decemberben.

Rekord áron kelhet el Brutus érméje

Akár 100 millió forintnyi összeget is megadhatnak Brutus pénzéért egy szeptemberi kaliforniai árverésen, ez pedig világcsúcs lenne.


©2000-2024 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.