A denár leírása- Előlap: m wladis-lai . regis, kettőskereszt, kétoldalt h-R /Pfeffersack Miklós/. Hátlap: hármas karéjban három címerpajzs: lent Árpád-sávok, balra fent lengyel sas, jobbra fent litván lovas, középen kereszt. Pfeffersack Miklós nagyszebeni kamaraispánsága Albert uralkodásáig nyúlik vissza. 1438-ból ismert a jegyével aranyforint /Pohl E1-4/, illetve 1439-ből /Pohl E2-1/. Denár /Pohl 127-4/ és obolus /Pohl 130-5/ 1439-ből.  Az Interregnum időszakából nem ismerünk szebeni veretet, majd I.Ulászló alatt két újabb aranyforint is hozzá köthető a Pohl F1-1 és F1-2 1441-ből. Ebből az időszakból szakirodalom nem említ denárt jegyével, azonban tudjuk, hogy még 1444-ben is tisztséget látott el Szebenben, ő volt a város polgármestere. Ebből az évből ismert jegyével ellátott denár a Pohl 147-8. A képen látható denár az aranyforintokkal egy időben, 1441-ben került kibocsátásra Pfeffersack Miklós verdejegyével.

A hónap pénze- I.Lajos /1342-1382/ aranyforint, verde: Buda, kamaraispán: Bernardi Ferenc. Előlap: +LODOVICI . D. G. R. VNGARIE, gyöngykörön belül magyar-anjou címerpajzsot hat karéj veszi körül.  Hátlap: . SANTVS LA- DISLAVS R .,  Szent László szembe áll, jobb kezében bárd, balján országalma. Referencia: Unger 407e, Huszár514, Pohl B4-7.

A kiegyezés után nyílt csak lehetőség önálló magyar katonai alakulatok létrehozására. 1868-ban szervezték meg a honvéd zászlóaljakat, még magasabb kötelék nélkül. 1869-ben alakult meg a budai honvédkerülethez tartozó 67. Mohácson, a 68. Pécsett, a 69. Szigetváron, és a 70. Karádon állomásozó honvédzászlóalj. 1871-ban kezdték a honvéd dandárokat szervezni, 1874-ben a zászlóaljakat a dandáron belül féldandárokba vonták össze, és új számot kaptak. Ekkor alakult a 19. féldandár, a korábbi 67, 68, 69, 70-es zászlóaljakból. 1890-ben ezred kötelékbe szervezték át a féldandárokat és a 19. féldandárból a 19. pécsi honvéd gyalogezred lett. Az ezred parancsnoksága és két zászlóalja Pécsett (1. és 2. zászlóalj), egy Kaposváron (3. zászlóalj) és egy Fiumében (4. zászlóalj) állomásozott. Az ezred Baranya és Tolna vármegyék területéről hívta be a katonákat.
A háború kitörésekor 1914. július 26-án mozgósították az ezredet és augusztus 9-én  útnak indították Szarajevóba a szerb hadszíntérre az itthon állomásozó három zászlóalj tizenkét századát és négy géppuskás osztagát. A Drina melletti harcokban, Visegrádnál 1914. augusztus 20–21-én estek át a tűzkeresztségen, ahol az ezred parancsnoka Kleszky Ottó ezredes az elsők között, 1914. augusztus 21-én halt hősi halált. 1914. december 10-ig nagy veszteségeket elszenvedve harcolt a Drina menti szerb fronton, szeptemberben Kuliste magaslatainál, majd a Jadar folyónál lezajlott előretörésben vettek részt. Megszerzett állásaikat mindenütt megtartották. Decemberben a Száva mögé vonultak vissza, hogy rövidesen az orosz frontra kerülhessenek. Január 10-én vonatra szállva a 80. honvéd gyalogdandár kötelékébe rendelték az ezredet és a Szurmay-csoport tagjaként az Uzsoki hágónál zajló kegyetlen harcokban, téli, hegyvidéki körülmények között sok veszteséget elszenvedve harcoltak, mikor visszafoglalták a hágót. 1915. január 31-től Galíciában, majd a Styr folyó mentén harcoltak. A gorlicei áttörést követően a Dnyeszterig jutottak. Emlékezetes, napokig tartó súlyos harcok és nagy veszteségek árán a Drogobicsnél (Drohobycz) 1915. május 19-én az ezred elfoglalta az oroszok megerősített állásait, majd több ellentámadást vert vissza. December 23-tól 1916. január 19-ig a Pruth folyó közelében részt vettek a haláldombnak nevezett vérfürdőben. 1917 nyarán az Erdős Kárpátok déli részén a Capul hegy mellett nagy áldozatokkal látták el Kirlibaba védelmét és küzdöttek az orosz medvével. Végül 1918. augusztus 3-án az olasz frontra kerültek, és itt fejezték be a háborút.

Az ókorban, a Fekete-tenger medencéjének keleti felében, Panticapaeumban (ma: Kercs) a Kr. e. IV. században megjelentek olyan érmék, amelyeken jellegzetes sztyeppei jelvények, íjak és nyílvesszők szerepelnek. Ezekkel kapcsolatban nem született alapos, feltáró kutatás, mai napig a legtöbb, onnan előkerült érmét görögnek tartanak, holott a térséget a görögök megérkezése előtt, vagyis körülbelül Kr. e. VII. századig lovas szkíta népek népesítették be, később pedig a területet közösen birtokolták és a tengerparti kikötőkben élénk kereskedelmet bonyolítottak. Talán ennek a nagyméretű áruforgalomnak köszönhető, hogy a térségből nagyon sokféle érme került elő, amelyeket leginkább görögnek tartanak, ugyanis a kutatók többségében fel sem merült az, hogy esetleg az ott élt szkíták, a fémművesség mesterei is értettek volna a pénzkészítéshez.

Ha azonban a Fekete-tenger keleti medencéjében vert érméket alapos vizsgálat alá veszünk és összevetjük azokat más dokumentumokkal – történeti forrásokkal és régészeti leletekkel – akkor világossá válhat számunkra, hogy a térségben megtalált ókori érmék lehettek a szkíták alkotásai, sőt vannak olyan tipikus jelképek, amelyek a sztyeppei civilizációra voltak jellemzőek és nem az Égei-tengernél megtelepedett görögökre.

A hónap pénze: Előlap: négyrészű címerpajzs, baloldalt lent a hunyadiak címere a holló. Hátlap: Szent László szembe áll, kezében bárd és országalma, kétoldalt verdejegy.. Referencia: CNH II 154A, Huszár 615, Éh482a