| Hírek | Cikkek |
 
Hírek

 
Gorsium: feltárták Pannónia főtemplomát
 
2001. szeptember 25.
 

Feltárták Pannónia főtemplomát, s megkezdték az előtte húzódó fórum kibontását Gorsiumban - tájékoztatta az MTI-t Fitz Jenő régészprofesszor. A negyven méter hosszú és tizennégy méter széles templom az eddigi ismeretek szerint a legnagyobb volt a római kori Pannóniában - mondta el a római kori emlékek kutatását a Fejér megyei Tác határában negyvennégy esztendeje irányító tudós.
A kisebb magaslaton álló épülethez oszlopokkal szegélyezett lépcsősor vezetett fel, előtte pedig a kilencven méter hosszú és negyvenöt méter széles tér, a fórum húzódott.
A templom maradványait már kibontották, a fórum feltárásával jövőre szeretnének végezni a régészek.

 

Gorsium főterének rajzos rekonstrukciója
 

Az idei feltárás során a provincia egyik legfontosabb épületének maradványait hozták a felszínre, ugyanis a főtemplomnak kivételezett helyzete volt az egykori római birodalomban. Ezt az igazolja, hogy amikor a templom a II. században zajló markoman háborúk során súlyos sérüléseket szenvedett, Septimius Severus császár saját költségén újíttatta fel, s 202-ben pompás ceremónia keretében ő maga avatta is fel.
Az épület 260-ban egy szarmata támadás során pusztult el, feltárt maradványaiból azonban rekonstruálni lehetne, annál is inkább, mert a római templomok egy stílusban, s azonos alaprajz alapján épültek.
A régészek mindenesetre szeretnék, ha mind a főtemplomot, mind az előtte húzódó fórumot helyre tudnák állítani, értékes turisztikai látványossággal gazdagítva a térséget.
Gorsium szent kerülete - amelynek a főtemplom és a fórum a része volt - a légi felvételek szerint kilenc hektárnyi területet foglalt el; eddig egyébként mintegy harmadát bontották ki, a teljes kibontásra többévi munkára van még szükség.
Maga Gorsium (Alsó Pannónia császár- és vallási kultuszának központja) egyébként százötven-kétszáz hektárnyi területet foglalt el; ennek negyvennégy év alatt mindössze hat százalékát sikerült feltárni.
A szakemberek szerint - mivel a római kori település fölé nem épült új helység - a maradványok régészgenerációk munkájával, teljes egészében kibonthatók lesznek.

(MTI)

 
Kapcsolódó anyagok:
 
Feltárják Pannónia főtemplomát
 

   
| Hírek | Cikkek |
 
©2000- Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása
csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.