Weisz Boglárka: Máglyára vele! Pénzhamisítók büntetése a középkori Magyarországon

Máglyára vele!
Pénzhamisítók büntetése a középkori Magyarországon

A pénzverési jog a középkor folyamán féltve őrzött joga volt a magyar uralkodóknak, a legritkább esetben engedélyezték az autonóm, azaz önálló, nem királyi pénzverést. Éppen ezért mindenki, aki királyi engedély nélkül vert pénzt, vagy a királyi érméket körülmetszette, megkicsinyítette, majd azt forgalomba is hozta, pénzhamisítást követett el. A pénzverdékben különböző weisz 2óvintézkedések bevezetésével igyekezték elejét venni annak, hogy ott bárki engedély nélküli pénzverést folytasson, avagy titkon a pénzveréshez szükséges szerszámokat használjon. A pénzverővasakat és a véseteket a 13. század közepén az esztergomi érsek embere őrizte. Az Anjou-korban a kamaraispánnak már minden pénzverdében két ládával kellett rendelkeznie. Az egyikben az esztergomi érsek és a tárnokmester megbízottjának pecsétje alatt tárolták a pénzverő eszközöket, a másikban az öntött rudakat tartották az érsek, a tárnokmester és a kamaraispán megbízottjainak kulcsai és pecsétjei alatt. Mindkettőt kizárólag az érsek és a tárnokmester embere jelenlétében nyithatták fel. A pénzverés és az ezüst olvasztása is csak a két megbízott jelenlétében folyhatott. A 15. században egy új tisztség tűnik fel a pénzverés ellenőrzésében: a kémlő (probator) az esztergomi érsek emberével közösen felügyelte a pénzverés minden egyes fázisát. A kémlőt a verde helyszínéül szolgáló város választotta, feladatai közé tartozott a próbaveret őrzése, mely sok esetben azt jelentette, hogy a pecsétjével ellátott veretet a városi tanács tartotta magánál. A kémlők felügyelője az országos hatáskörrel rendelkező, a király által kinevezett főkémlő volt. Ő vagy beosztottja ellenőrizte az esztergomi érsek emberével a pénzverés minden egyes fázisát, jelen voltak az öntvény elkészítésekor, és mind az öntvényből, mind a kivert pénzekből meghatározott mennyiséget őrizniük kellett.
A pénzverés ellenőrzését szolgálta a pénzverde és a pénzverésért felelős személy ismertető jegye is, azaz a verde- és a mesterjegy. Először I. Károly rendelte el, hogy a pénzeken a kamaraispán jele (signum) rajta legyen, kezdetben mégis inkább a verdére utaló jeleket láthatunk. I. Lajos uralkodása alatt már elszaporodtak a kamaraispánok személyi jegyei. Zsigmond uralkodása alatt pedig állandósult a rendszer végső formája: azaz az éremkép egyik oldalán a pénzverde helyének, a másik oldalán pedig a pénzverésért felelős tisztségviselő nevének kezdőbetűje szerepel, ugyanakkor mind a verde-, mind a mesterjegy lehetett szimbólum, avagy címer is.
weisz Körmöcbánya Jung Péterweisz Körmöcbánya Kansdorfer Jánosweisz Körmöcbánya Noffri Bardoweisz Nagybánya Olasz Kristófweisz Nagyszeben Kovács Istvánweisz Nagyszeben Pfeffersach MiklósA középkorból ismert törvénykezési emlékek közül elsőként az 1298. évi törvény rendelkezett a pénzhamisítókról, mely szerint „ha valamely személy vakmerő merészséggel saját birtokán vagy házában pénzt veretne, e birtokától vagy házától fosszák meg, s a törvény büntetését nyerje el.” Az Árpád-korból ismert pénzhamisítási ügyekben, ha egyáltalán sikerült kézre keríteni a hamisító(ka)t, valóban birtokvesztéssel járó büntetésekről értesülünk. Így az 1250-es években a hamis pénzverésen fogott Póka Gömör megyei Recske birtokát vesztette el, ahogy a Leppoldus szerémi kamaraispán által 1253-ban pénzhamisításon fogott Bessenyő település falunagya, Lőrinc, valamint fia Demeter, s veje, János is birtokaikat veszítették el. Amikor I. Károly Zoárd nembeli Miklós fiaitól, Miklóstól és Pétertől hamis pénzverés miatt birtokaikat elvette, a büntetést a királyság régi szokásaként említette. 1352-ben azonban Miklós nádor úgy rendelkezett, hogy unokatestvérük, Zoárd nembeli Zoárd fia Miklós, aki a pénzhamisításban nem vett részt, kapja meg ezeket a birtokokat. A pénzhamisítók azonban meg is szökhettek a büntetés elől. Így tettek az ittebői bencés apátság szerzetesei is, akik kelyhekből, keresztekből, szentelt és nem szentelt edényekből vertek hamis pénzt, ráadásul a kolostor ingó és ingatlan vagyonát is elprédálták, végül pedig a király és a püspök haragjától félve otthagyták az apátságot és szétszéledtek.
weisz 1Az Anjou-korban egy újabb büntetési formával találkozunk. A hamisítók már nemcsak birtokaikat vesztették el, hanem életükkel is fizettek érte, mégpedig a máglyán. Szatmári Miklós és Fricskó kamaraispánok Simai Lászlót hamis királyi pénzek verésével vádolták meg és valóban meg is égették. Az életén felül javait is elkobozták, amelyek ennélfogva a király kezére jutottak. A királyhoz 1336-ban Szécsényi Tamás erdélyi vajda azzal a kéréssel fordult, hogy a pénzhamisító két Szatmár megyei birtokát az uralkodó adományozza neki. A király így is tett, amikor azonban Tamást be szerették volna vezetni a birtokokba, a pénzhamisító László özvegye és fiai ellentmondtak, és azt állították, hogy László nem volt bűnös a hamis dénárok verésében és ártatlanul égették meg. László egyik rokona szerint a kamaraispánok meg akarták venni László lovát, amit az nem adott, ezért rárontottak és egészen a szatmárnémeti Szent Domonkos-kolostorig üldözték, majd annak kapuit feltörve kihurcolták és megégették. Lászlónál sem hamis pénzeket, sem pénzverő véseteket nem találtak. László örökösei a hamis vádak miatt perbe is vonták a kamaraispánokat. Az ügy végét nem ismerjük, de úgy tűnik, a kamaraispánok kerültek ki nyertesen a perből. Erre nem csak az utal, hogy mindketten még a későbbiekben is a pénzügyigazgatásban tevékenykedtek, hanem az is, hogy a Szatmár megyei birtokok közül az egyiket még 1340-ben, a másikat 1349-ben Szécsényi Tamás a király engedélyével továbbadományozta.
A budai jogkönyv szerint a hamisítónak hetedmagával kellett esküt tennie, és ha bármelyikük is eltévesztette az eskü szövegét, a hamisító büntetése a máglyahalál lett. Az esküt a feszület érintésével tették le, a szószóló vagy a bíró olvasta fel az eskü szövegét, amit az eskü letéteményesének hiba nélkül kellett megismételnie. Az esküt hajadonfőtt, felső ruházat nélkül tették le, mégpedig a következőképpen: „amivel engem XY vádol, hogy én ezt meg azt követtem el, azt nem követtem el, Isten engem úgy segéljen meg a szent kereszt.” A tanúk weisz 5feladata pedig ezen eskü megerősítése volt: „amire XY esküdött, azt helyesen esküdte, és ez igazi eskü, Isten minket úgy segéljen”. Amennyiben hibátlanul mondták el az eskü szövegét, felmentették a vádlottat, ha ő vagy eskütársai tévesztettek, bűnösnek ítélték. Az így elítélt pénzhamisítók elégetése a tárnoki jog szerint a következőképpen történt: „először készítsenek faágakból koszorút, fúrják át a hamis pénzeket, és kötözzék őket körös-körül a koszorúra, és helyezzék a hamisítók fejére, és az így megkoszorúzottakat vezessék ki, és a gonoszok vesztőhelyén égessék el őket.”
A pénzhamisítók felkutatása a királyi kamaraispánok egyik feladata volt, és ha ők nem tudtak megfelelőképpen eljárni az ügyben, akkor a királyt értesítette a hamisítókról. 1427. február 1-jén Zsigmond király feleségének, Borbála királynénak adta a körmöci pénzverés jogát, így nem csodálkozhatunk, hogy pénzhamisítási ügyben a kamaraispán nem a királyhoz, hanem a királynéhoz fordult. Néhány körmöci pénzverő ugyanis arra vetemedett, hogy a verővasakat szétosztották, így a kamara ellenőrzését megkerülve bizonyos emberek pénzt tudtak készíteni. A királyné az ügyben Körmöcbánya tanácsának segítségét kérte, akiknek meghagyta, hogy szedjék ki a kamaraispán által elfogott emberből, kik voltak még azok, akik szétosztották a pénzverő vasakat, és az információt akár kínzás árán is, de szerezzék meg. A kínzás során azt igyekeztek megtudni: kik a társaik, hol verték a hamis pénzeket, milyen eszközöket készítettek verésükhöz, kiknek adtak beváltásra ezekből a hamis pénzekből, és kik voltak azok, akik – noha tudták, hogy hamis – elfogadták ezeket. A tárnoki jog szerint ugyanis a beleegyezők a hamispénzverőkkel azonos büntetést kaptak. Nem csak a bányavárosok vettek részt a pénzhamisítók kihallgatásában, hanem más városok is. Peutler Ulrik Kismarton mweisz 4agisztrátusa előtt vallotta be, hogy Györggyel pénzt készítettek, de csak annyit, amennyit nála megtaláltak. A kisváros tanácsa emiatt arra kérte Sopron vezetőségét, hogy kérdezzék ki Ulrik náluk fogságban lévő társát, Györgyöt, akinél Ulrik szerint garasok készítéséhez használható verőtő van.
Pénzhamisítás ügyében a megyei gyűlés is ítélkezhetett. A 15. század elején a Hont és Nógrád vármegyék nemessége számára tartott gyűlésen hamis pénzverés és annak forgalomba hozatalában bűnösnek mondták ki Kacsics nembeli Salgói Miklóst, akit levelesítettek. A levelesített embert bárki elfoghatta, felakaszthatta, dolgait lefoglalhatták, és ezért rokonai nem perelhették az illetőt. Ez esetben a tettes egy főúr volt, bűnlajstromában pedig a pénzhamisítás mellett paráznaság és az esztergomi érsek birtokainak többszöri megtámadása is szerepelt. Bűneiért ugyan csak vagyonával fizetett, életét a király meghagweisz 3yta, csak száműzte az országból, Miklós pedig Velencébe menekült, és ott is halt meg.
Hol készíthették a hamis pénzeket? Leginkább arra gondolnánk, hogy a lakott területektől messze folytatták tevékenységüket a hamisítók. Ilyen helyek lehettek a barlangok, ahol távol a világtól nyugodtan lehetett törvénybe ütköző tevékenységet folytatni. A Budai-hegységben, a Remete-hegyi barlangban V. István korabeli pénzhamisító műhelyre bukkantak a régészek. A Gömör megyei felfalusi barlangban 1954-ben Mátyás király dénárjainak 19 hamisított változatát találták meg több tucat ezüstözött lemezdarabbal együtt, 2013-ban pedig a verőtőre is ráleltek. Gömör megye a korábbi időszakokban is a pénzhamisítók egyik kedvelt helye volt: 1423-ban egy kiterjedt és jól szervezett pénzhamisító banda működésére derült fény. A nádori bíróság 62 személyt ítélt el, ötvenet a pénzhamisítással kapcsolatban álló tettekért. Sok esetben azonban éppen a városközpontokban, szinte mindenki szeme előtt verték a hamis pénzeket. Pápán a piactér ásatása közben bukkantak hamispénzverésre utaló leletekre, míg Visegrádon egy 15. század első harmadában működő bronzöntő műhelyben, ahol a régészeti anyag alapján kisebb tárgyak mellett puskacsöveket készítették, de titkon Zsigmond-kori érméket is hamisítottak. A legbátrabbak azonban a pénzverdében igyekeztek tiltott pénzveréssel haszonra szert tenni. Nem lehetett véletlen, hogy azokat a kamaraispánokat, akik kulcsokat készítve és a pecséteket feltörve pénzeket veretettek, mint hamisítókat kellett megbüntetni.

Weisz Boglárka

forrás :https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2580-maglyara-vele-penzhamisitok-buntetese-a-kozepkori-magyarorszagon.html

Both comments and pings are currently closed.

Hozzászólások lezárva.


©2000-2017 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.