Pénzforgalmi kutatások a római kori Magyarországon

“Pénzforgalmi kutatások a római kori Magyarországon” címmel jelent meg Torbágyi Melinda numizmatikus-szakmuzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetőjének tanulmánya az archeologia.hu-n, melyben a szerző a bevezetőben a következőket írja:

brit_kincslelet

(képünk illusztráció)

” A célom elsősorban a figyelemfelhívás. Sajnos még ma is sok esetben az az érzésem, hogy a hazai régészek az éremanyagot valami misztikus dolognak tartják, amivel nem kell foglalkozni, mert az amúgy is egy külön műfaj, a numizmatika tárgyköre. A régész számára az érem szinte kizárólag keltező eszköz, sőt ma már az sem, hisz keltező értéke sok esetben valóban kétséges az adott objektumra nézve, mert bár készítési ideje nagyon pontosan, olykor hónapra meghatározható, forgási ideje, és az, hogy egy adott helyre mikor került, annál kétségesebb.

Viszont, ha a régész az érmét éppolyan régészeti leletként értékeli, mint például a fibulát vagy a kerámiát, és az összes lelet együttesében vizsgálja, bevonva az értékelésbe a numizmatikust is, akkor továbbra is használható keltező dokumentum, legfeljebb felhasználása erre a célra nem olyan automatikus, mint korábban gondolták, azaz Augustus érme nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy Augustus kori rétegben vagyunk.”

Torbágyi Melinda teljes tanulmánya PDF formátumban letölthető az archeologia.hu-ról.

archeologia.hu

Both comments and pings are currently closed.

Hozzászólások lezárva.


©2000-2024 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.