Százmillió forintot ér minden idők legnagyobb brit kincslelete

Hosszú órákig tartó vita után szakértők 320 250 fontra (101,3 millió forintra) értékelték minden idők legnagyobb brit kincsleletét, az 52 503 római kori pénzérmét, amelyet egy amatőr régész egyszerű fémdetektor segítségével fedezett fel áprilisban Frome közelében.

Brit kincslelet

Brit kincslelet

A műkincsek megvásárlására adományokat gyűjtő független brit jótékonysági szervezet, a The Art Fund kampányt indított, hogy segítsen a tautoni Sommerset Múzeumnak megtartani az éremkincset.

A 160 kilogramm összsúlyú kincslelet színültig megtöltött egy hatalmas cserépedényt, amelyet a régészeknek szét kellett törniük, hogy összeszedjék a pénzérméket. A pénzérmék egy 40 éves időszakot ölelnek fel, ám szakértők szerint inkább az isteneknek szánt felajánlásról van szó, mintsem egy közösségi “perselyről”, amelybe évtizedeken át rakosgatták “fillérjeiket” a helybéliek: a legkésőbbi kiadású pénzek az edény belsejében voltak.

A felkért értékbecslőknek nehéz dolguk volt, hiszen a cserépedényben többségükben korabeli aprópénz volt, tizenegyezer pénzérme pedig annyira korrodálódott, hogy jelenleg lehetetlen az azonosításuk. A cserépedény azonban Carausius, az i.sz. 3. századi rebellis római hadvezér, a “britonok császára” hétéves uralkodása alatt (286-293) vert pénzérmék valaha előkerült legnagyobb gyűjteményét is rejtette. Ezek a pénzérmék igen jó állapotban vészelték át a majd két évezredet a földben, közülük némely jobb állapotban van, mint azok, amelyeket a British Múzeumban őriznek.

Sam Moorhead, a British Múzeum római kori szakértője szerint igen értékesek a Carausius-féle érmék, amelyeken egy kurta nyakú, szakállas férfi látható. A mai Belgium területén született hadvezérnek igen nagy szüksége volt a “reklámra”, hiszen halálra ítélték a birodalmi gabonarakományok megdézsmálásáért, ehelyett csapatai császárrá kiáltották ki, s hét éven át uralkodott Britanniában és Gallia északi részén, míg saját pénzügyminisztere meg nem gyilkolta.

“A pénzérmék a korabeli ‘Facebook’ szerepét töltötték be: az egyiken jogarral kezében látható, amint belovagol fővárosába, egy másikon Carausiust a britonok üdvözlik, a felirat pedig a római történelemmel teremt kapcsolatot, hiszen Vergiliust idézi” – magyarázta a szakértő.

brit_kincslelet

52.503 darab római kori pénzérme

Igen jó minőségűek az ezüst pénzérmék, a legjobbak, amelyeket évtizedek óta vertek. Carausius ugyanis úgy vélte, hogy a jó minőségű pénzérmék erősítik legitimitását, a valóságosnál sikeresebbnek mutatják uralmát. ”Carausius propagandakampánya a jelek szerint olyannyira bevált, hogy a későbbi római császárok utánozták önjelölt ‘kollégájukat’” – emelte ki Sam Moorhead.

A SkyNews beszámolója:

Both comments and pings are currently closed.

One Response to “Százmillió forintot ér minden idők legnagyobb brit kincslelete”

  1. Ferencsson szerint:

    Jellemző. Amíg Magyarországon 10 millióval kiszúrják a szemét a megtalálónak egy 600 millióra becsült leletért, addig Angliában a megtaláló tulajdona az egész – esetleg alapítványi pénzekből megvásárolja egy közgyűjtemény. Ott ugyanis nem tesznek különbséget egy tegnap elhagyott papírzsepi vagy egy 1800 éves tárgy között. Nem igazán érthető számomra az sem, hogy a magyar állam mit kezd a múzeumi raktárakban pucolatlanul álló darabokkal. Nincsenek katalogizálva császárra, csak darabra… akkor meg mi az értelme? Évente alig tisztítanak meg belőlük pár tucatot, nem állítják ki, nem csereberélik a duplikációkat, nem fejlesztik a gyűjteményt (az utóbbi 5 év vásárlása mindössze 10-12 darab!). A tisztítás alatt többnyire a lesavazást értik, majd csodálkoznak, hogy külföldi cseréknél kiröhögik őket a kollégáik. Az Aquincumi és az Nemzeti Múzeumban is csak egy-egy maréknyi van kirakva a tárlókban szörnyűséges, agyontisztított állapotban. Hely van elég, miért nem csinálnak egy érmefalat? Ez nem lehet pénzkérdés, hiszen valódi értéket képeznének.


©2000-2024 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.