Januárban megjelent kéteurós emlékérmék

Minden euroövezeti ország évente egyszer 2 eurós emlékérmét bocsáthat ki. Az emlékérmék ugyanazokkal a tulajdonságokkal és jellemzőkkel rendelkeznek, mint a szokásos érmék, ezenkívül a közös hátlapjuk is megegyezik. Csupán a nemzeti előlapon található emlékmotívum különbözteti meg őket a többi érmétől. Emlékérme csak 2 eurós érme lehet.

A Visegrádi csoport megalakulásának 20. évfordulója

A Visegrádi csoport megalakulásának 20. évfordulója

Szlovákia januárban a visegrádi csoport létrehozásának 20. évfordulója alkalmából 1 millió darab új kéteurós érmét bocsátott ki.

Az érme belső részén négy közép-európai ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – térképe, valamint a Visegrádi csoportot jelképező több, egymásra helyezett „V” betűből álló alakzat látható. A „Visegrádi Négyek” vagy „V4” néven is ismert regionális szövetség Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország állam-, illetve kormányfőinek 1991. február 15-én, a magyarországi Visegrádon rendezett csúcstalálkozóját követően jött létre. Célja elsősorban a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekben való együttműködés az európai integrációs folyamat keretében.

Desiderius Erasmus, a németalföldi filozófus, humanista és teológus világhírű könyve, a „Laus Stultitiae” kiadásának 500. évfordulója

Desiderius Erasmus, a németalföldi filozófus, humanista és teológus világhírű könyve, a „Laus Stultitiae” kiadásának 500. évfordulója

Hollandia januárban Desiderius Erasmus, a németalföldi filozófus, humanista és teológus világhírű könyve, a „Laus Stultitiae” kiadásának 500. évfordulója alkalmából 4 millió darab új kéteurós érmét bocsátott ki.

Az érme belső részén bal oldalon a könyvét író Erasmus, jobb oldalon pedig Beatrix királynő képmása látható. A két képet a függőlegesen elhelyezkedő „Beatrix Koningin der Nederlanden” felirat választja el egymástól. A „2011”-es évszám, a pénzverőmester jele és a verdejel vízszintesen, az érme közepének közelében került elhelyezésre. Az érmét az Európai Unió lobogójának tizenkét csillaga szegélyezi.

Kölni dóm

Kölni dóm

Németország  január 28.-án  a kölni Székesegyházat bemutató 30 millió darab új kéteurós érmét bocsátott ki.

A képen a kölni dóm látható ami hivatalos nevén Szent Péter és Mária Dóm 157 méteres magasságával Németország második és a világ harmadik legmagasabb temploma. Az érmét az Európai Unió lobogójának tizenkét csillaga szegélyezi.

Numizmatika.hu

Both comments and pings are currently closed.

One Response to “Januárban megjelent kéteurós emlékérmék”

  1. Németh Róbert szerint:

    Meg lehet az eurókat rendelni?


©2000-2024 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.