Gepida kincsekre bukkantak egy gyulai építkezésen

Gepida temetkezési helyre bukkantak a régészek Gyulán, az egyik építkezési területen. A feltárt sírban, a porrá változó csontok kiemelése után a tucatnyi ezüstveret mellett aranygyűrűt- és pénzt is találtak. A keleti-germán népcsoport a hunok szövetségese volt, birodalmuk határa a Körös-vidék lehetett.

Gyűrű és érme

Gyűrű és érme (beol.hu)

— Az arany az egyetlen, ami nem veszít a csillogásából — kezdett a történetbe Liska András, büszkén mutatva az utolsó pillanatokban fellelt gyűrűre és pénzérmére. A Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának régésze elmondta: három éve végeztek ásatást az egyik gyulai beruházás területén, ahol egy több mint hetven sírból álló temetőre bukkantak. Ide tértek vissza nemrég, a VIII. századi avar síroktól azonban már viszonylag távol, elkülönülve találtak egy téglalap alakú, gepida temetkezési helyet.

— A fa deszkalapok már elporladtak az idők során — folytatta Liska András. — Csak a csatokból derült ki, hogy egy koporsóban feküdt a csontváz. A férfi alacsony és vékony volt, úgy tűnik, hogy társadalmilag és vagyoni szempontból is vezető szerepet töltött be a faluban. A településre a közelben, már korábban talált négy, földbe mélyített lakóépület utalt, a kemencék telis-tele voltak kerámiadarabokkal. Ahogy a falapok, úgy a csontváz is szinte elporladt a feltárás során, csak párat lehetett megmenteni. Utolsóként a koponyát emelték ki.
A cikk a hirdetés után folytatódik

— Poénból kérdeztem, hogy lesz-e alatta halotti obulus. Lám, ott virított — utalt a régész az akkor talált érmére, mely a túlvilági élethez volt útravaló. Amit már megállapítottak: a pénzt I. Justinianus bizánci császár uralkodása alatt — 527 és 565 között — verték, tehát biztos, hogy a temetést is csak azt követően bonyolíthatták le. A férfi kezén volt egy egyedülálló, szépen kidolgozott, nagy tisztaságú és súlyos gyűrű is. Ugyan ritka, hogy arany kerül elő egy-egy ásatás során, legutóbb nem is olyan régen, a Békéscsaba és Mezőberény közti 47-es út építésekor fordult ilyen elő.

Gyulán is több ezüst tárgyra bukkantak, amelyeket az idő részben már megevett, többórás, -napos munka kell, míg kiállítási darab lesz belőle. Az ezüstlemezek a levegő hatására oxidálódtak, elfehéredtek. Liska András elmondta: ezüstveretes öv is előkerült, amit nem csatoltak fel a halott testére, mert a túlvilágon csak úgy tudta használni. A gepidák fordítva gondolkodtak a földi és az Akheron folyón túli létről. Liska András kiemelte: ritkaság, hogy a keleti-germán népcsoport maradványaira bukkannak a megyében, tehát nemcsak az aranyérme és -gyűrű miatt volt értékes a feltárás.

Attila hun vezér szövetségesei voltak a gepidák

Liska András elmondta: a gepidák az V. században élt és uralkodott Attila szövetségesei voltak. Az Isten ostorának tartott hun vezér halálát követően a keleti-germán népcsoport birodalma még nagyobb lett. A Kárpát-medence gyakorlatilag két részre szakadt: míg nyugaton a longobárdok, addig a Dunától keletre, a Tisza mindkét oldalán a gepidák uralkodtak. Megélték az avar honfoglalást is, egy részük beolvadt az akkor érkező és győztes népcsoportba.

Tekintse meg bizánci pénzeinket >>

Beol.hu

Both comments and pings are currently closed.

Hozzászólások lezárva.


©2000-2024 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.