„Egy gyűjtemény – egy múzeumőr” – numizmatikai kiállítás a Kiskun Múzeumban

Idén száztíz éves a Kiskun Múzeum. Az évforduló apropóján „Egy gyűjtemény – egy múzeumőr” címmel rendezvénysorozatot indított az intézmény, melynek első eladásán a múzeum numizmatikai kiállítását és Szalay Gyula egykori igazgatót ismerhették meg az érdeklődők. Az előadássorozat célja, hogy népszerűsítse a Kiskun Múzeumot a lakosság körében.

Részlet a kiállításból

Részlet a kiállításból

Kiskunfélegyháza városa 1902. december 7-én közgyűlési határozattal alapította meg a Kiskun Múzeumot. Ennek már száztíz éve. Az intézmény a jeles évforduló apropóján elsőként a megye legkiemelkedőbb éremgyűjteményét mutatta be a nagyközönségnek, melyet a Kiskun Múzeum őriz és bővít újabb kincsekkel a kezdetek óta. Az előadás során az érdeklődők Szalaí Gyula, a Kiskun Múzeum első múzeumőrének munkásságába, életébe is betekintést nyerhettek. Április 4-én a régészeti gyűjteményt és Pál Kálmán, egykori múzeumőrt mutatják be. Minden előadás alkalmával egy mini-kiállítás is helyet kap a múzeumban, ahol az adott témához kapcsolódva olyan leletek, tárgyak kerülnek a vitrinbe, amelyeket még nem, vagy csak ritkán látott a nagyközönség.

Megtekinthető video a kiállításról felegyhazitv.hu oldalon.

felegyhazitv.hu

Both comments and pings are currently closed.

Hozzászólások lezárva.


©2000-2017 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.