Kiemelt

Középkori kincsleletet tártak fel Görögországban

Középkori kincsleletet került napvilágra építési munkálatok során Görögországban, Naxosz szigetén – jelentette be a görög kulturális minisztérium.

Hatalmas római érmekincset találtak Angliában

Harmincezer római ezüstpénzt tártak fel Nagy-Britanniában, az ókori kincslelet Bath városában, egy új hotel építését megelőző régészeti ásatások során került napvilágra mindössze 150 méterre az antik romoktól.

„Egy gyűjtemény – egy múzeumőr” – numizmatikai kiállítás a Kiskun Múzeumban

Idén száztíz éves a Kiskun Múzeum. Az évforduló apropóján „Egy gyűjtemény – egy múzeumőr” címmel rendezvénysorozatot indított az intézmény, melynek első eladásán a múzeum numizmatikai kiállítását és Szalay Gyula egykori igazgatót ismerhették meg az érdeklődők.

“Huszár Lajos emlékülés” elő közvetítésben

2012. március 20-án, kedden 17 órakor a Magyar Numizmatikai Társulat megemlékezést tart Huszár Lajosról. Az előadásokat élőben közvetítik a Galileo Webcast honlapján, így azt bárki megtekintheti számítógépéről.

Megkezdődött az új forint pénzérmék verése (video)

Az öt-, a tíz-, és a húszforintosok verésével kezdetét vette az új, Magyarország feliratú pénzérmék készítése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában.

Kiállítják a világ legdrágább aranypénzét Prágában (video)

Első európai turnéjának részeként a cseh fővárosban is kiállítják a világ legdrágább aranypénzét, az 1933-ban vert Double Eagle húszdolláros érmét, amely 7,6 millió dollárért cserélt gazdát egy 2002-es árverésen.

Soha ennyit még nem fizettek júdeai ezüstpénzért

Soha nem látott összeget, 1.105.375 dollárt (245 millió forint) fizettek egy ősi judeai pénzérméért egy csütörtök esti New York-i árverésen.

Ritka római ezüstgyűrűt tártak fel Nagy-Britanniában

Ritka római ezüstgyűrűt talált fémkereső segítségével egy brit amatőr régész a Lincolnshire grófságbéli Alford közelében.

Feltárják Konstantinápoly ókori kikötőjét

Feltárják Konstantinápoly ókori kikötőjét, amely a Kr.u. 4. században, I. Theodosius római császár (379-395) uralkodása alatt épült. A lelőhelyen feltártak 8500 éves csontvázakat, de találtak aranypénzeket, ékszereket, bor és olaj tárolására-szállítására szolgáló amforákat is.

Spanyolország visszakapja minden idők legnagyobb érmekincsét, Peru viszont hiába kéri

Hosszú évekig tartó jogi huzavonát követően a héten Spanyolországba viszik az Egyesült Államok egyik floridai légi támaszpontjáról azt a több tonna aranyat és ezüstöt, amelyet amerikai roncsvadászok hoztak felszínre még 2007-ben, vélhetően a Nuestra Senora de las Mercedes nevű spanyol hajó gyomrából.


©2000-2024 Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.